Gondolatok a táborról

A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége immár hagyományosan szervezi a Svédországban élő magyar vagy magyar származású családok gyermekei számára az anyanyelvi táborát.

A bő egyhetes programra a legkisebbektől a még tanuló fiatal felnőttekig jelentkezhetnek az érdeklődők, illetve írathatják be a szülők, nagyszülők gyermekeiket, unokáikat. Mi sem természetesebb, hogy a testvérek, unokatestvérek, barátok jelentkezését is szeretettel várjuk. A tábor karaktere, jellege szempontjából az ideális korosztály 7 éves kortól 18 éves korig tart.

 A kisebbek még nehezen válnak el a szülőktől, illetve nehezebben  köthetők le munkával, feladattal, az idősebbek pedig már oly mértékben önállóak, hogy az megint csak egy másfajta foglalkozási formát követel meg. Ezzel együtt a tábor szakmai munkatársai nem zárkóznak el attól, hogy a szülők kérésére, a családi igényeket figyelembe véve, fiatalabbakat, vagy idősebbeket is fogadjanak. Az anyanyelvi táborban a lányok-fiúk külön-külön elhelyezve 4 fős szobákban alszanak.

A hálóhely kijelölésénél igyekszünk figyelni a személyes igényekre; arra, hogy ki kivel szeretne, vagy éppen kevésbé szeretne együtt lakni. A hálószoba fontos közösségkovácsoló hely, hiszen a gyermekek tábori idejük közel felét itt töltik. A hálóban alszanak, alvás előtt, vagy ébredés után itt beszélgetnek, játszanak, zenét hallgatnak, tisztálkodnak, rendet raknak, takarítanak. A gyermekek a tiszta – rendes hálószoba címért versenyben is állnak. Este, az esti villanyoltást követően a kijelölt felnőtt felelősök ügyelnek a rendre; arra, hogy mindenki tekintettel legyen mások személyes igényére, ha aludni, pihenni, vagy éppen beszélgetni akarna.

A gyermekek a hálószobai közösségen kívül – életkoruk alapján – foglalkozási közösségbe is beosztásra kerülnek. Általában 4 életkori csoportot alakítunk ki. Természetesen itt is figyelembe vesszük az egyedi igényeket, illetve a személyes képességeket, így lehetőség van arra, hogy valakit nem az életkora alapján, hanem egyéb szempontok szerint soroljuk be. Egy-egy életkori csoportból – a táborba érkezők létszáma alapján – párhuzamosan két csoport is létrejöhet. A legkisebbekkel külön foglalkozunk. A gyermekek napközben elsősorban a csoportjukban vannak; ezek mindegyikének két felnőtt vezetője van. A csoportok a tábor róluk szóló munkaterve és napirendje szerint töltik el az idejüket, vesznek részt foglalkozáson.

Természetesen a tábor ideje alatt vannak „tábor szintű programok” és úgynevezett „szabadidős programok” is, melyek során a gyermekek „csoport függetlenek”. Ekkor mindenki azzal és úgy tölti idejét, ahogy a kedve és persze a feltételek ezt megengedik. A gyermekek hálószobai közösségbe és életkori csoportba való beosztása egyfelől szükségszerű dolog (hiszen valahol aludni kell), másfelől azonban tudatos pedagógiai akarat is. Ugyanis a tábor nyíltan vállalja azt, hogy az anyanyelvi tábor több, mint egy egyszerű napközis tábor, több, mint egy befizetett nyaralás, vagy egy szabadidős foglalkozás. Több ezektől, és egészen más. Az anyanyelvi tábor célja az, hogy az anyanyelv közegében elhelyezve közösségteremtő legyen. Ez a tábor közösségteremtő tábor. A táborban a közösség értékei (pl.: tolerancia, egymásra figyelés, közös felelősség, stb.) és szempontjai (együttműködés, partnerség, bizalom, stb.) érvényesülnek; ezeket mutatjuk be, ezeket tesszük a nyaralással, a szabadidő bármikori vidám eltöltésével.

Miért akarunk közösségteremtők lenni?

Mert rájöttünk, az anyanyelv ugyan az egyén kincse, képessége, az egyén el nem vehető különleges értéke, de semmit sem érünk ezzel a kinccsel, ha nincs kivel megosztanunk. Az anyanyelvhez, a magyar nyelvhez közösségnek kell tartoznia. Csak a közösség által marad életben a magyar nyelv az idegen nyelvi világban, az idegen kultúrában. És azért is kell közösségteremtőnek lennünk, mert a megteremtett közösség befogadhat akár svéd, akár más anyanyelvűeket is, de befogadhat olyan magyar gyermeket is, akinek már nem a magyar az anyanyelve. Közösség nélkül azonban nincs befogadás. Az egyén egyedi nyelvhasználata, anyanyelvtudása kirekesztő azok számára, akik azt a nyelvet nem ismerik, a közösség viszont képes az anyanyelvhasználat mellett is befogadó lenni. Nekünk pedig nem lehet más a célunk, mint a gyermekeink számára felmutatni a közösség erejét, a nemzethez, a kultúrához tartozás erejét, azt, hogy a közösséghez tartozás révén van helyünk a világban, még akkor is, ha anyanyelvünk más, a bennünket körülvevők számára idegen.

Természetesen a közösséghez tartozást is tanulni, gyakorolni kell. Hozzátartozik a kultúra, a szabályok ismerete, a tekintély tisztelete, a múlt ismerete. Hozzátarozik a tudás és az érzelem. Számtalan kötődés, melyet gondozni, nevelni, ápolni kell. Táborunk az első pillanattól az utolsóig – tudatosan építkezve – erről szól, ezen az úton jár. Azok a gyermekek, akik a mi demokráciánk iskoláját járják, azok megélik azt a sajátos, máshol meg nem élhető tiszteletet és szeretetet, amit az ide érkező felnőttektől kapnak. Akik nyitottak rájuk, miközben bevezetik őket a magyarság nyelvi, kulturális világába, a magyarok nagy-nagy közösségébe.

Céljaink eléréséhez, a közösség teremtéséhez, közvetítéséhez sajátos, a tábori időben és környezetben jól működő munkaformát alakítottunk ki, ami a történelmi keretben testesül meg. A magyarság történelmének ismerete olyan fogódzó, olyan kapaszkodó az egyén számára, amely lehetővé teszi azt, hogy a tudással bíró személy – aktuális nyelvi kompetencia szintjétől függetlenül – a közösség tagjának érezhesse magát.

A tábor  8–10 napja nem elegendő arra, hogy pótoljuk az iskolát és bármilyen történelmi részletben is tudományos igénnyel elmélyedjünk. Ennek ellenére mégis sok mindent lehetővé tesz. Lehetővé teszi, hogy egymás mellé, mögé építsük mindenkiben a magyarság eredetének, államának, királyainak, európai szerepének, a szabadságharcosoknak, a Világháborúkban betöltött szerepeknek a „képét”, ideáját. Elegendő arra, hogy érthetővé váljanak alapfogalmak: Mohács, Buda, Erdély, Trianon. Hogy ismertté váljanak jelképek: Duna, Tisza, Alföld, címer, Himnusz, Kufstein, Eger. Ezért minden tábort a magyar történelem egy-egy jelentősebb korszaka köré szervezünk. 2012-ben az államalapítás, I. Szent István királyunk uralkodásának idejét dolgoztuk fel. 2013-ban táborunk a lovagkirályok koráról szólt, Szent Lászlótól az Árpádház kihalásáig. 2014-es táborunk Mátyás királyról és koráról szól. Az, hogy a tábort a magyar történelem egy-egy jelentősebb korszaka köré szervezzük, azt jelenti, hogy egyes életkori csoportjaink az életkori sajátosságainak megfelelően a tábor idejében ezzel a korral, (mese, mondavilág feldolgozása, legendák eljátszása, versek, irodalmi művek feldolgozása, ruhák, öltözködés, szerszámok készítése, viselete, harcmodor, életforma megismerése, stb.) foglalkoznak.

Nem tananyagszerűen, s nincs számonkérés sem, de mégis sok ismeretet adunk át. Ebbe belefér film megnézése, motívumok rajzolása, színezése, vagy bármilyen olyan tevékenység, ami az adott korhoz való kötődést biztosítja. Ajánlott, hogy a csoportok záróműsorukat is ehhez a történelmi tematikához illesszék. A tematika alapján a részletes napi ismeretátadás tartalmát, módszerét, alkalmazott formáját a csoportok vezetői dolgozzák ki, határozzák meg. A kicsik inkább meseszerűbben, a nagyok már tananyagszerűbben foglalkozhatnak a témával, a kiválasztott és feldolgozásra kerülő irodalmi, zenei, képi, vagy filmanyaggal.

A tábor keresztény értékeit az egyházi tanítás tábori keretekbe illesztésével biztosítjuk; a bibliai magyarázat is a tábor alapvető célját szolgálja. Az egyházi ismeretek átadását gyermekek táboroztatásában jártas, szakavatott lelkész végzi. Célunk nem a szorosan vett vallásos nevelés. A egyházi ismereteket a tábori időben „ideológiamentesen” próbáljuk megjeleníteni mint általános emberi, erkölcsi tanításokat. Olyan útmutatásokat, amikre az egyház, Isten int minket. Az egyházi tanítás része, hogy egyszerű hálaadó imákat elsajátíttassunk, például az étkezésekhez kötődően. Az egyházi tanítás bevezet bennünket a beszélgetés, a hangos gondolkodás műfajába és feldolgozásai, eljátszásai tábor szintű foglalkozások keretében zajlanak, hogy mindenkit egyformán érintsenek. És természetesen érintik és felhasználják a zenét és irodalmat is.

A kézműves foglalkozások azt a célt szolgálják, hogy a gyermekek számára lehetővé tegyük azt, hogy a tábor pillanatában éppen aktuálisan létrejött közösségen (csoportban, hálótársaságon) belül mindenki megmutassa ügyességét, alkalmasságát, azaz egyéni és személyes erényeit. Ha ügyes vagyok valamiben és ezt meg is mutatom, a közösség tagjai máshogy, másként becsülnek engem és néznek rám. Nem arról van szó, hogy a sikereket hajszolnánk, egyszerűen lehetővé tesszük, hogy egy-egy elégedett mosoly, egy-egy büszkeségre okot adó eredmény születhessen ezeken a programokon, amelyeknek ezek szerint kellően gazdagnak, színesnek, egyszerűnek, de mégis mutatósnak, eredményt produkálónak kell lennie, hogy mindenki kedvére választhasson belőlük.

A játékos festés, rajzolás, színezés, gyöngyfűzés, mellett a nagyobbaknál szóba jöhet faragás, nemezelés, ostorfonás, és bármilyen egyéb foglalatosság (papírhajtogatás) is. Ezekhez mind a tárgyi, mind a személyi feltételeket az előre egyeztettek alapján, a tábor vezetése külön biztosítja.

Zene – irodalom – anyanyelv.

A tábor egészét áthatja a művészet. A zene, az irodalom. Tulajdonképpen a kézművesség is egyfajta művészi, művészeti tevékenységnek felelnek meg. De természetesen a zene, a népdal, a néphagyomány énekei, a kultikus dalok, a himnuszok, vagy a csak egyszerűen az úgynevezett kellemes műdalok, énekek, mondókák közös elsajátítása szintén a közösségépítés alappillérét jelentik.

A tábornak van himnusza, amit minden visszatérő gyermek teli torokból énekel. Ennél szebben nem is igazán fejezhető ki a közösséghez tartozás. Fontos még az anyanyelv mint eszköz ápolása. Ehhez számos nyelvi játék, fejtörő, feladatlap, a szövegértés fejlesztéshez, pl. viccolvasás, és nyelvhasználatra, írásra serkentő módszerek (például titkosoknak levél írása) állnak rendelkezésünkre.

Játék – sport

Minden sport játék, de nem minden játék sport. A sport edzettséget, mozgást igényel, mégsem egyenlő önmagában a mozgással. Több annál, mert minden esetben szabályok mentén, ellenőrzött körülmények között végrehajtott mozgásról van szó. A sport rendkívül jó hatásfokkal épít közösséget. Gondoljunk csak a szurkolói klubokra. A sportbarátok félre tudják tenni faji, nyelvi és minden egyéb előítéletüket. A sport keretében képes egy csapatban játszani az is, aki egyébként nagy valószínűséggel sohasem illeszkedhetne be más módon a közösségbe. Ezért az anyanyelvi tábor meghatározó munkaformája a sport. Természetesen a gyermekek sportoltatását (pl. hegymászás) hozzáértő szabadidős segítők végzik. Ez nem a csoportvezetők feladata, hanem a szabadidős szervezőké.

A tábor mind időben, mind térben természeti környezetben van. A gyermekek a városi, urbanizált környezettől távol kerülnek. TV nézésre, számítógépezésre nincs mód és erre nem is kívánunk lehetőséget teremteni. A telefonhasználatot is igyekszünk keretek közé szorítani. Naponta meghatározott időszakban támogatjuk a telefonhasználatot a szülőkkel, családdal való kapcsolattartás céljából.

A természeti környezet jelentősen hozzájárul a tábor sikeréhez. Hiszen egész nap szabad levegőn, a tábor területén, de mégis szabad térben vagyunk. Itt töltjük el a foglalkozásokat, itt sportolunk, játszunk, a főétkezések kivételével itt is étkezünk. Éppen ezért indokolt, hogy a tábor időtartamában vessünk egy komolyabb pillantást a környezetünkre. A növényvilágra, az állatvilágra, magára az Életre, a Világra. Szakavatott természettudós kollégánk igyekszik a tábori szabadidőt ezen ismeretek átadásával gazdagítani. Az élet, a környezet tisztelete, valamint a közösség tisztelete egy táptalajról táplálkozó gondolat. Ha szereted édesapádat, valószínűleg szeretni fogod édesanyádat is és általában embertársaidat is. Ennek analógiája alapján építkezünk a természeti környezet szeretetéből közösséget.

A záróműsor pedagógiailak a büszkeségre mint az egyik alapvető emberi tulajdonságra épít. Mindnyájunkban lakozik, mindnyájunkat hajt a büszkeség. Pláne, ha a saját gyermekemről van szó. Ki ne érezné mindennél csodálatosabban magát, ha gyermekét sikeresnek látja. A záróműsor lehetőséget teremt büszkének lenni. Méghozzá úgy, hogy ez a büszkeség valós értékre, valós teljesítményre épüljön. A csoportok ugyanis a táborban végzett munkájukat kis záróműsorral foglalják össze, ezáltal jobban elmélyülnek a táborban elhangzott gondolatok.

Ez lehet irodalmi, zenei előadás, színdarab, bábszínház, lehet bemutató, lehet paródia. Ebben minden gyermek szerepel és ezt a gyermekükért érkező szülők megnézhetik, megcsodálhatják. Amiért a gyermek napokig dolgozott, hogy anyu – apu büszke lehessen, most eljött. És nem az az érdekes, hogy dadogva vagy folyékonyan, magyaros hanglejtéssel vagy inkább svédesen, pontos koreográfiával vagy elrontva történik mindez, nem ez az érdekes, mert itt ez nem számít. Itt az számít, hogy a csoport, a közösség valami újat, valami többet, valami csak rá tartozót felmutat.

A záróműsorok egyedi és meghatározhatatlan hangulata magával ragadja a szülőt, de gyakran a gyermeket is, akik a tábor végeztével egymásba kapaszkodnak és sírnak. Valaminek vége szakadt. Hogy ne így legyen, újra kell találkoznunk. Jövőre. Veled. Ugyanitt!

Már szinte mindent elmondtam a táborról, a közösségi programokat azonban nem hagyhatom külön említés nélkül. Ezek olyan lehetőségek, amelyek a tábori célok teljesítését sajátos eszközökkel segítik. Ide sorolom a „Ki mit tud?”-ot, a játékos csapatvetélkedőt, a DISCO-t, a szellemházat, a tábortüzet és mindazokat a további formákat, amelyek az egész tábort megmozgatják. Néha persze csak a gyerekeket, néha azonban valóban mindenki részvételével az egész közösséget. Ezek a legjobb alkalmak aztán a videófelvételek, a „táborfilm” anyagainak az elkészítésére. Hiszen látványos módon mutatják a tábornak mint közösségnek a működését.

Végezetül az étkezésről is essen szó, amely önmagában is egy szertartás. Annak előkészületével és lezárásával, a rendtartással együtt. Az imával, ami bevezeti az étkezést és az imával, ami lezárja. Ez a szertartás egy különleges lehetőség arra, hogy ekkor, ebben a pillanatban, az étkezés pillanataiban is közvetítsünk valamit. Az ízeken, az illatokon keresztül is közvetítsünk valamit. A gyomor, a finom falatok szeretetén keresztül is közvetítsünk valamit. Azt, hogy szeretünk Benneteket, mindazokat, akik itt a táborban vagytok, ide tartoztok.

Egy az asztalunk, egy a tányérunk, egy ételt eszünk. Egy közösség vagyunk. Ámen.

Szemelvények
Fehér Miklós
tanár dolgozatából